header image
 

Judafest

2008. június 29-én vasárnap a JDC Magyarország, a Judafest rendezvénysorozat
első állomásaként Vircsaft néven egész napos utcafesztivált rendez. A
hajdani zsidó negyed szívében, a VII. kerületi Kazinczy utcában vásári
hangulattal, gyerek programokkal, koncertekkel várjuk az érdeklődőket
10-10-ig. A Magyarországon egyedülálló rendezvény színesen és vidáman
mutatja be a mindennapi zsidó életet a látogatóknak. A Vircsaft fesztivál,
ismertet, szórakoztat, játékosan oktat, és ezzel közelebb hozza Budapest és
ezen belül a hetedik kerület zsidó és nem zsidó lakosait egymáshoz. A
Judafest sorozat pozitív, nyitott, a lehetséges harmonikus együttélést
mutatja be.
további info.: www.judafest.org

Blogzáró

Kedves Olvasó!

2007 januárjában, amikor elindult a szarvasi tábor faházainak emléket állító blog, magam sem gondoltam volna, hogy mennyi emléket, képet sikerül majd összegyűjteni.

Aki az utóbbi időben a blogra látogatott láthatta, hogy az előző hónapokhoz képest ritkábban frissül.

Mi ennek az oka?

Egyszerűen annyi, hogy amit lehett, ami elérhető azt összegyűjtöttük, feltöltöttük..

Nosztalgiáztunk egy kicsit, de ideje továbblépni!

A http://www.szarvasifahazak.com szerkesztése mostantól lényegében lezárul. Természetesen ha akad még kép, emlék, az ezután is felkerül az oldalra.

Blogból egy új oldal nőtte ki magát, egy igazi szarvas-feelinges közösségi weblap a http://www.szarvasmifkad.eu.

340-en az egész világból már tudják, miért jó ehhez a virtuális közösséghez tartozni.

Ha Te még nem regisztrált ideje megtenni!

Ja és még valami:

I. Szarvasmifkad.eu World Meeting 2009

elindult az ötletelés!

http://www.szarvasmifkad.eu

Kosher Passover! - Kóser Pészachot!

matza
Kosher Passover for all the readers!
Kóser Pészachot minden olvasónknak!

Hírek - Szarvas találkozó

“Március 29-én (szombaton) este 8 órától a Golán-Hermonosokat várjuk a
Bálint Házba! Ott lesz az egész tavalyi csoportod, a madrichjaid, a
korcsoportvezetôid és persze Te is. A képek, amik az elôzô találkozón
készültek végre a tieid lehetnek! Megtudhatod, mi lesz az idei téma, ki
lesz az énektanár és mi lesz 2008 tánc-újdonsága! Miután kiüvöltötted a
torkod a karaoke masinánál még mindig dönthetsz úgy, hogy az elsôk között
REGISZTRÁLSZ SZARVASRA!!! Igeeeen. 2 nappal a hivatalos indulás elôtt
regisztrálhatsz Szarvasra!”

“Március 30-án (vasárnap) 11:00-kor a Negev-Galilosokat várjuk a Bálint
Házba. A már jól megszokott hangulat mellett most is nagyon sok madrich
jön el, hogy telálkozzon Veled! A nagyokhoz hasonlóan ti is fogtok
énekelni és táncolni, újra kipróbálhatjátok a táncszônyeget és valami
egészen újat. Csak bírjátok energiával! :) Szólj a szüleidnek, hogy a
hivatalos regisztráció indulása elôtt is lehet már jelentkezni Szarvasra,
pont azon a napon, amikor Te a Bálint Házban leszel!”

New photos from Aganya Dejen

imgp0030.jpg

The First Big Sory Day on 29 February… - A Történetek Első Nagy Napja február 29-én

cooltext81023532.jpg

 Uplouad one photo from your Szarvas camp and write the story of the pic!

Tölts fel a kedvenc tábori képed és meséld el a történetét.

Szarvas-mifkad 

The virtual Szarvas feeling!

szarvas.gif

1990 - What is on the picture?/Mi is van a képen?

szarvas-003.jpg

15? or 13? - photo from Latvia/fénykép Lettországból

vigvami.jpg

(picture from - kép forrása: anny - szarvas.ning.com)

ONLINE CHAT on Szarvas-mifkad